Tökön-paszulyon át-Über Stock und Stein

Trekkingesre sikerült a szombati márciusi  hóvirág nézegető nordic walking túránk Zalaapátiban Anikóval!

Tökön-paszulyon át, toronyiránt! Csak arra mentünk, amerre nagyon sok hóvirágot láttunk. Élőben szerettünk volna sok-sok virágot látni, ezzel ajándékoztuk meg magunkat két nappal a nőnap előtt. Úticélunk felé a legrövidebb útvonalon közelítettünk, nem törődve azzal, hogy úton, erdőn, mezőn, szántóföldön keresztül kellett átvágni. Bújkáltunk ágak alatt, meredélyeken (meredek lejtőkön) ereszkedtünk le, horhoson (vízmosta mélyúton), csatangoltunk. Anikó boldog volt, bepótolta a múlt heti hóvirág nézegető csoportos nordic walking túrát, amiről lemaradt. Nőnapi előzetesként megcsodálhatta a hóvirág mezőket és nagyon irigykedett a vaddisznókra, hogy milyen szép helyen járnak. Én meg kiélhettem magam, úgy éreztem magam, mint egy nyomot követő vadászkutya a napsütésben. Követtük a csapásokat, amit a vadak alakítottak ki, vizsgáltuk a lábnyomaikat. Hóvirágok, vadak lábnyomai, vaddisznó túrások mellett már ibolyát is találtunk. Ibolyát illatozva emlékek szabadultak fel, visszarepültünk az ibolyák szirmán gyerekkorunkba az akkori ibolya lelő helyekre.

Természetben a mozgás a legjobb stresszcsökkentő módszer

Szabadban megannyi inger érhet bennünket, ami segít kiszakítani, kipenderíteni bennünket a jelenlegi megterhelt helyzetből. Szép érzékünket, látásunkat lefoglalta a napfényben sütkérező hóvirágokból áradó kedvesség. Proprioceptorainkat, a központi idegrendszerünket igénybe vette az egyenetlen, kiszámíthatatlan talaj. Hallószervünkkel élvezettel hallgattuk a madarak csicsergését, lábaink alatt megreccsenő száraz ágak, levelek roppanását. Feltankoltuk magunkat a kikeleti hóvirágok látványával, fénnyel, friss levegővel, jókedvvel, örömmel.

Már most látom, nem mind arany a mi fényes,

Az egyenes szív is lehet tekervényes. (Népdal)

Úgy lesz egy tevékenységből felejthetetlen élmény, ha az minden érzékszervünkre hat, plusz terhelhetőségi szintünk felett egy kicsivel magasabb mértékben vesz minket igénybe, túlterheltség nélkül. Ekkor azt érezzük, igen elég jók, fitek vagyunk, hogy ezt átélhessük. Sőt, elégedettek vagyunk a kondíciónkkal, a rugalmasságunkkal,  rátermettnek érezzük magunkat, kiálltuk a próbát egy új, ismeretlen területen. Ugyanis az élet nem lányregény, alkalmazkodni kell a kihívásokhoz. Legyen az mikroszintű életfeladat vagy a mostani kollektív, globális challenge. Visszagondolva Anikó történetére bátran elindulhattam vele erre a trekkinges tréningre, hisz ő jól terhelhető, több éve vesz részt egészségfejlesztő programjaimon, jógázott, nordic walkingozott már számtalanszor. Számomra ismeretlen képességgel rendelkezőkkel, kevésbé edzettekkel eszembe sem jutott volna ilyen útra elindulni. Így utólag is megdícsérem őt, nagyon büszke vagyok a teljesítményére.

“Nem csak a húszéveseké a világ!

Az úton még poroszkál

Nemde néhány korosztály!”

Az idős korra már harmincas éveinkben fel kell készülni

Az életmódváltás egy hosszú folyamat. De megéri nap, mint nap, újra és újra ezzel foglalkozni, mert az eredmény nem marad el. Hiszem és vallom, hogy nem elérhetetlen cél szépen megöregedni, jó állapotban maradni. Az utódoknak, unokáknak szuper nagyikra van szükségük, akik nem panaszkodnak, sipákolnak, jajongnak. Olyanokra, akik bírják a gyűrődést, állják a sarat, jó velük lenni, terhelhetőek, bevethetők, ha kell. Lehet velük programokat szervezni, túrázni, kirándulni menni.

Nekem edzőként, vendégeimnek szülőként, nagyszülőként nagyon jó érzés, ha gyermekeik is elkísérik őket a foglalkozásokra. Kedves gesztusnak, elismerésnek tartom, ha a nordic walking edzések, jógaórák családi programmá fejlődnek. Baromi jó látni, amikor anya-fia, anya-lánya, legritkább esetben apa-fia együtt mozog jógázik, csikungozik, nordic walkingozik.

Lezárásokból ne lerázások legyenek!

Vigyázzunk egymásra! Csapból is ez folyik, a “maradjunk otthon” után. Nekem egy elcsépelt, aggodalmat keltő lerázós szlogen. Ne rázzuk le a nyakunkból az ősöket, foglalkozzunk, törődjünk velük és magunkkal is. Mutassunk nekik jó példát, segítsük őket az online világban eligazodni, regisztrálni. Tereljük őket a mozgás felé. Önmagában egy vakcina nem fog csodákat tenni. Az életmódváltás, a mozgás, az immunerősítés igen. Gondolkodásmódunkat, megszokásainkat, ragaszkodásainkat, berögzültségeinket kell felülírni. Ez viszont egy hosszú, rögös, tekervényes folyamat, napi robot, döntések, sok esetben lemondások, megtorpanások, újrakezdések hosszú sorozata. Ehhez sok türelem, megértés, támogató közeg szükséges. Olyan emberek társasága, akik hasonló cipőben járnak, átérzik ennek fontosságát, jelentőségét.

Heti programjaimmal, online, life foglalkozásaimmal abban tudok segíteni, hogy a küszködések helyett, eredmények legyenek, a megtorpanások miatt beállt stagnálásból fejlődés, továbblendülés legyen, hogy elérjük a kitűzött célt! Mert minden nap jó nap az újrakezdéshez! 

  • Személyi edzés online vagy life Zalaapátiban a szabadban. 
  • Személyre szabott nordic walking oktatás Zalaapátiban azoknak, akik nem tudnak nordic walkingozni, nincs felszerelésük, vagy azoknak, akiknek már van, de fejleszteni szeretnék a technikájukat.
  • Lezárások miatt kiscsoportos szombati 2-3 órás 6-7 km-es nordic walking túrák turistamentes övezetben. Zsúfoltság elkerülése miatt kevésbé ismert turista útvonalakon.
  • Live streaming jógaórák hétfőn és kedden. Jelentkezés
  • Havi előfizetőknek, bérleteseknek Online, jógaórák Papp Anikóval zárt facebook csoportban az összes videók korlátlan hozzáférése.
  • Ingyenes online Csung Jüan Csikungról előaadás.

Jelentkezés, időpontfoglalás, órarend, üzenetküldés, kapcsolatba lépés velem személyes nordic walking oktatásra, személyi edzésre és egyéb ügyekben. 

 

 

2021-03-09T03:06:53+02:002021.03.09.|Blog|
Go to Top