Öregedés nem jár együtt a hanyatlással

Öregedés nem jár együtt a hanyatlással

Öregedés, a korosodás nem a hanyatlást, pusztulást jelenti, hanem egyfajta növekedést, gyarapodást. “To age” korosodás, az “öreggé válás”, illetve a “felnövés” egy és ugyanaz.

Én most mélyen meghajlok előttetek 65 pluszosok és nagyon hálás vagyok a mai délutánért. Apukám ebben az évben akár 75 éves is lehetne, jöhetett volna velem, velünk sétálni, túrázni, kirándulni, élvezhetné még a nyugdíjas éveit. Ő alig volt nyugdíjban, nem pihent, csak dolgozott. Nélküle megyek nordic walkingozni, azokkal a nyugalmazott bölcs, tenni akaró, érett, szép kort megért emberekkel járom a turista útvonalakat, akiket nem bénít el a félelem, belátják szükség van a mindennapi mozgásra, változatos, kíméletes terhelésre. Habár nem erről szólnak a hírek, de igen, így is lehet. 

Nem tudom ki hogy van vele. De én már nagyon unom az ijesztgetést, az álszent pátyolgatást, óvatoskodást. Már mindentől félünk, legújabban a téltől, a hidegtől, a kihüléstől, a megfagyástól, a megbetegedéstől. Szépkorúak ma délután megmutatták nekem, hogy én vagyok a puhány, kishitű, ha azt feltételezem, hogy másfél óra volna számukra a limit nehezített, havas, csúszós pályán, hegynek föl, hegynek le. Bebizonyították, hogy akár 2,5 órát, 9,36 km-t is képesek megtenni gyalog. Sok fiatalt megszégyenítő, elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak. Én nemcsak mától és emiatt tisztelem az időseket. Tiszteltem én őket korábban is, de mától még jobban és azóta, amióta ezt a mesét és értelmezését elolvastam még annál is jobban. 

“Mióta tisztelik az öregeket? 

Egyszer régen annyira rossz volt a termés, hogy a király kihirdette: Annak érdekében, hogy jusson elég élelem, a munkára képtelen öregeket minden családban meg kell ölni. A tettet az elsőszülött fiúnak kellett végrehajtania, és a parancs néhány generáció alatt hagyománnyá vált, magától értetődő lett.

A szokás egészen addig ismétlődik, míg egy napon egy fiú rádöbben, hogy nem képes ártani a saját apjának. Inkább elrejti a kert végében egy veremben, és titokban hordja neki az élelmet. Nem sokkal később éhínség szakad az országra. A fiú az apjának panaszolja el, hogy szenvednek az emberek – mire az öreg azt javasolja, szedjék le a tetőket a házakról (mivel abban az időben még kalászostul tették fel a kévéket a tetőre). A fiú lebontja a saját házát, és a tanács eljut a király fülébe is; az éhínség megoldódik. Amikor a király megkérdezi a fiút, hogyan juthatott ilyesmi az eszébe, ő töredelmesen bevallja, hogy megszegte az évszázados hagyományt, és nem ölte meg az apját. A király, belátva, hogy a hagyomány káros és haszontalan, eltörli a törvényt, és kihirdeti, hogy az öregeket tisztelni kell.” 

A túlaggódás, túlsegítés, pátyolgatás helyett tiszteljük az öregeket. Ne értékeljük alul, ne hanyagoljuk el őket, foglalkozzunk velük, találjuk meg a módját biztonságos, mindenki számára megnyugtató módon az együttlétre. Ne rekesszük ki az életünkből, kérjük ki a véleményüket, tanácsaikat, halgassuk meg nézeteiket. Mert, ha nem ezt tesszük az ageizmus, az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés.   

Mire volna szükség? Tiszteletre, figyelemre, empátiára, gondoskodásra elsősorban a családtól, szeretteitől, gyermekeitől, unokáitól, a fiataloktól, szakemberektől. Egyszóval úgy kellene tennünk, ahogy a mesében a fiú tette.  Az empátia, gondoskodás, az édesapja iránti szeretet térítette el a hagyomány útjától, mentette meg idős apját a király kegyetlenségétől. És milyen jól tette. Nagy hiba kis csúsztatással, ha azt gondoljuk, hogy úgy vigyázunk az őseinkre, hogy nem vagyunk velük, nem mérjük fel képességeiket, szociális igényeiket.   

Visszatérve a szombati túránkhoz, Várvölgy és a Kő orra kilátópont úticélhoz

Olyan idilli környezetben már régen volt részem, mint szombaton Várvölgyön a piros túra útvonalon, a kiszemelt Kő orra nevű kilátópont felé. Mintha síelni vagy sífutni mentünk volna Ausztriába drága pénzen. Ehelyett, itt a szomszédságban Keszthelytől kb. 12 km-re odébb csodaszép, szélcsendes, napos időben, kristálytiszta levegőben kirándultunk egy nagyot.

Elesni-felállni egy mozdulat

Csetlettünk-botlottunk, hárman zakóztunk odafelé, köztük én elsőként. Ugyanis 5 cm-es hóban, lefagyott utakon nordic walkingozni nem veszélytelen mutatvány, főleg nem 65 pluszosokkal. Kis malőrök után, fokozottan figyeltük a porhanyós hó alatt megbújó jegesedéseket, kerültük az autók síkos nyomvonalait, figyelmeztettük, óvtuk egymást, ha ilyet tapasztaltunk.  Az erdő, a hegyek, az értintetlen természet, a fényviszonyok, a friss levegő, az útvonal, az előttünk járó lábnyomok követése és elvesztése kellemes izgalomban tartott minket, elfeledtetett minden nehézséget. Jól átszellőztetett tüdővel kaptattunk fel az emelkedőn, szívünk a torkunkban dobogott. Ha kellett megálltunk, mindenkit bevártunk,  szemlélődtünk, csodáltuk a havat, mint egy rég nem látott vendéget. Fotózás közben is ezzel viccelődtünk: a hó legyen ám benne!

Kő orra kilátópontnál, Vankondturzás kilátónál lábunk előtt hevert a Badacsony, Szent György-hegy, a Balaton. Lankás lejtő miatt olyan fantasztikus kilátásban volt részünk, hogy mindenkiből csak egy halk nyögdécselés szakadt fel. Jaj, de szép, gyönyörűséges, milyen szép helyen lakunk! Nehézségek, az öröm összekovácsolja a túra résztvevőit. Ilyenkor nagyon jó együtt örülni, hogy mindenki épen, egyben megérkezett izgalmas kalandos kis túránk türelmetlenül várt célállomásához, ehhez a piros-fehér-zöld színekben pompázó padhoz. Alig várom, hogy újra visszatérjek és leülhessek majd ide egy jó könyvvel. 

Csodaszép vagy Várvögy! 

Várvölgyön a Temető utcánál lehet parkolni, innen indul a piros négyzettel a túra. Majd a temető előtt elhaladva, balra kanyarodva, hegynek föl pincéket, gondozott portákat, szőlőskerteket, nyaralókat lehet látni.

Nagyon jól követhető  jelzések vezetnek villanyoszlopokon, fákon. Egyetlen egy helyen hiányoltuk az útba igazító táblát. Gyanítjuk azért, hogy legyen valami kihívás a túristának, ne legyen túl szájbarágós a történet, valamint egy kis tévelygéssel együtt járó plusz gyaloglás senkinek sem árt. De mi időben észleltük ezt a kis cselt és visszafordultunk. A nagy narancssárga nyilak a fán egyértelműen irányba állítják a tévelygőt, csak a tévelygőnek kell jó helyen állnia, hogy észrevegye a nyilakat. Itt a piros négyzet, átvált piros útvonal jelzésre, ami az erdő sűrűjébe vezet. Nem volt mese bementünk a “málnásba”, az erdőbe és dél felé tartottunk Lesencefalu irányába, a Kő orra nevű kilátópont felé.

Túra hossza 9,36 km kényelmes tempóban 2,5 óráig tartott. Természetesen az Országos Kéktúrára útvonaláról is megközelíthető, egy kis kitérővel.

Ha kedvet kaptál tarts Te is velünk, nézzél körül az órarendben vagy olvass tovább!!

 

      

 

2021-01-18T17:58:49+02:002021.01.18.|Blog|
Go to Top