Fermentálj probiotikus savanyú káposztalevet 2020-ban és fogyaszd el 2021-ben!
Nem vagyok híve a kérészéletű, drasztikus, divatos kúráknak. Jobban szeretem a kísérletezős, változatos, de jól bevált, hagyományokat tisztelő módszereket, amiken lehet fejleszteni, személyre szabni, be lehet építeni a hétköznapokba. Mert ugye mindenki egy megismételhetetlen unikum, általános receptet nem lehet senkire sem ráhúzni. Valakinek ez válik be, valakinek meg pont az ellenkezője.
Úgy tekintek az emberi szervezetre, mint egy csodára és közben egy laboratóriumra, amit elemezni, vizsgálni kell, de néha magára is kell hagyni. Ugyanis, ha jól táplálják, békén hagyják, tudja mi a dolga.
Ez nem a Kékfény bűnügyi magazin, de karácsonykor megnő a bűnözés, bűnözők száma, mindenkinek bűntudata van, hogy mennyit evett és milyen keveset mozgott. Természetesen nemcsak e-mentesen, de bűntudatmentesen is lehet étkezni.
Első számú javaslatom erre vonatkozóan: fogyassz egy nap legalább egyszer egy általad elkészített étket természetes, kezeletlen alapanyagból nyugodt körülmények között. Ha ezt megteszed, hidd el elmúlik a lelkiismeretfurdalásod, sőt nagyon elégedett leszel magaddal, az emésztésedről és a hangulatodról nem is beszélve.
Több kutatás foglalkozott a bélflóra és az agyműködés közötti összefüggésekre, miszerint a jótékony baktériumok nemcsak az emésztés vagy az immunrendszer működését támogatják, de a hangulatra és a kognitív képességekre is hatással vannak. Röviden: a fermentált élelmiszerek enyhítik a becsavarodás tüneteit a karanténos karácsony után, segítenek megküzdeni a stresszel, a szorongással.
Egy olyan egyszerű, olcsó, C-vitaminban gazdag, gyors, tejsavbaktériumokkal történő erjesztő eljárással készült egészséges, tartósítószermentes ivólére hívnám fel a figyelmet, amit egy kezdő fermentáló is el tud készíteni, egy hét múlva akár fogyasztani.
Káposztán, fűszereken, vízen, zárható befőttes üvegen, lelkesedésen kívül nincs is másra szükség. Még el sem foglak küldeni friss forrásvízért a patakra, gyalut, reszelőt sem kell beszerezned vagy kölcsönkérned a szomszédtól, leszorítóra sincs szükséged. Leszorító? Az meg mi? Nyugi, semmi extra igénybevétel nincs így a karanténos karácsony után. Még kötöttfogású bírkózás sincs. És nem is fogom bőlére ereszteni a mondókámat, csak az italt, amiről itt szó van.
Káposzta nélkül viszont nehéz lesz elkészíteni, ezért a következő bevásárlásnál ne felejtsd el beszerezni. Annyi engedmény viszont van, hogy lehet piros, lila vagy fehér is.
Praktikus tanácsok kezdő fermentálóknak
Végy tehát egy kisebb, akármilyen színű káposztafejet, aminek most szezonja is van, kilója kb 180 Ft és egy 5 l-es befőttes üveget tetővel, lapkával. Nagyobb befőttes üvegre hozzáillő tetővel agrobutikban, háztartási boltokban tehetsz szert. Tető azért nagyon fontos, mert zárt térben fognak elszaporodni az értékes tejsavbaktériumok. Ez egy hosszútávú, megtérülő befektetés, mert ha belejössz, tavasszal, nyáron számos gyümölcsből készíthetsz enyhén szénsavas, egészséges ivóleveket.
Tányért vagy tálcát is készíts elő az üveg alá arra az estre, ha túlbuzogna a lé. Az elején még száraz kézzel a fűszereket tedd a befőttes üveg aljába: kömény, mustármag, koriander, babérlevél, borsikafű, bors, kurkuma, hogy szép sárga legyen. Ne vidd túlzásba, mert a túl sok fűszer lelassítja az erjedést és előfordulhat, hogy a káposztalé szappanos ízű lesz.
Következik a legmacerásabb rész: forralj fel 4 liter vizet, majd hagyd kihűlni. Addig viszont van időd lereszelni, vagy késsel felszeletelni a káposztát. Tegyél félre belőle egy nagyobb darabot, ami belefér még az üveg szájába egészbe. Ezzel szorítod le felúszó a zöldségeket, ez lesz az a bizonyos természetes alapanyagból készült leszorító. Két evőkanál sóval és a kezeddel (ettől válik a tiéddé) keverd össze a káposztát, hogy levet eresszen. Lila káposzta megszínezheti a körmöket. Ezután felgyorsulnak az események: tedd a besózott, legyalult káposztát az üveg aljába.
Ahogy a fotókon látszik egészben is hagyok leveleket, ami felfogja majd a kisebb darabokat, szálakat. Felforralt vízbe rakj bele még max 2 evőkanál sót, majd öntsd fel a lehűtött vízzel az üveg tartalmát teljesen a szájáig, hogy a tető és a lé között kb. egy cm légrés legyen. Utolsó mozzanatként: lapkával zárd le az üveget, helyezd a konyhapultra kb. 20 C fokra és türelmesen várj max. egy hetet, hogy elkészüljön a saját probiotikus savanyú káposztaleved.
Ezzel megtetted az első lépést a fermentálók világába, ahol nagyon sok egészséges finomság vár még rád. Pl. kovászos uborka, kovipalacsinta, túrógombóc fermentált kölesből, túró nélkül, joghurtok növényi tejből, házi ecetek.
Facebookon a FerMentor Műhelyben egy tanuló, támogató közösség tagjaként ezzel a témával kapcsolatban minden kérdésedre választ kaphatsz. Ezt a zárt csoportot Király Ágnes régész, fermentor hívott életre és vezeti. Itt nem létezik olyan zöldség vagy gyümölcs, amit ne fermentáltak volna. Szezonálisan, ahogy beérik a bodza, uborka, paradicsom, szőlő, káposzta, sütőtök, úgy készítik és adják közre a csoporttagok az alkotásaikat, osztják meg tapasztalataikat. Arról is mesélnek, hogy hogyan szabadultak meg számos betegségtől, amióta beépítették az étrendjükbe a fermentált ételeket. Inspirálódj, építs be jó szokásokat a hétköznapjaidba, étkezz egészségesen, maradj mozgásban jövőre is!
Boldog új évet, jó egészséget kívánok az új esztendőre!